Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kriza: Negyvennyolc legfontosabb üzenete az összefogás

Csütörtökön Miskolcon a Petőfi téren a műsort követően ünnepi köszöntőt mondott dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. a kegyelet virágainak elhelyezését követően, az ünneplő tömeg elindult megkoszorúzni az 1848-49-es hősök miskolci emlékhelyeit.

Dátum: 2012-03-15 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:58.010008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A polgármester beszédében elmondta, a 48-as forradálmárok 164 évvel ezelőtt hangot mertek adni a változás mindenkiben ott szunnyadó igényének. Ők voltak azok, akik ki merték mondani, amit senki más. Bátrak voltak, és bátorságukból erőt meríthetünk ma is - fogalmazott Kriza Ákos.

A szabad magyarok bátor hangját halljuk 1848. március 15-én - jelentette ki beszédében a fideszes városvezető. Ez az erő, a hűség, a remény, a szabadság és a bátorság különös elegye jelen volt már Zrínyi, Bocskay, Thököly, Rákóczi küzdelmeiben is. Ők előzték meg negyvennyolc csodáját, és 1956 próbálta meg legutóbb beteljesíteni azt. Talán szerénytelenség nélkül mondhatjuk, amit nem végeztek el hőseink, azt ránk hagyták örökül, hogy a szabadság szellemében vigyük véghez elődeink akaratát - hangsúlyozta Kriza Ákos.

Kriza Ákos teljes ünnepi beszédét itt olvashatják.

Kapcsolódó elemek