Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rétvári: A magyar és kanadai érdek megegyezik

Magyarország és Kanada érdekei megegyeznek a menekültkérdés megítélésének és kezelésének ügyében - közölte az MTI-vel telefonon Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki csütörtökön Ottawában találkozott Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszterrel.


Dátum: 2012-03-16 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:00.159942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár tájékoztatása szerint mindkét ország csökkenteni kívánja a kanadai menekültjoggal való tömeges visszaélés lehetőségét. Jason Kenney magyar tárgyalópartnerének elmondta, hogy a kérdést a kanadai kormány regionális problémaként kezeli, ezért olyan megoldási javaslata is van, amely uniós szintű megoldást hozhat erre.

A kanadai bevándorlásügyi miniszter a közeljövőben európai körútra indul, amely Brüsszel mellett egyebek között Budapestet és Prágát is érinteni fogja. Jason Kenney ennek során tájékoztatást fog adni az új törvénymódosítási javaslatról, amelynek vitája már megkezdődött a kanadai parlamentben. Ennek lényege, hogy a biztonságos származási országok - így Magyarország viszonylatában is - évek helyett 30-45 napra rövidül az elbírálási eljárás időtartama és a jogorvoslati lehetőségek száma is csökken; a fellebbezés lehetősége megszűnik, de a döntés ügyében bírósághoz lehet majd fordulni. "Egyetértetünk abban is, jól mutatja ezeknek a menekültstátusz-kérelmeknek visszaélés-szerűségét az, hogy több mint 90 százalék fölötti az elutasított vagy az ügy befejezése előtt felhagyott ügyeknek a száma" - jelentette ki Rétvári Bence. -"Jól látható, hogy ezek mögött elsősorban szociális motiváció, illetve bűnöző bandák is állnak, ezért fontos a két ország rendőri szerveinek az együttműködése." Jason Kenney a találkozón nagyra értékelte Magyarországnak az "egyenruhás bűnözés" ellen tett a büntető törvénykönyvben megjelenő intézkedéseit.

Rétvári a nap folyamán megbeszélést folytatott az ottawai szövetségi parlament képviselőivel. A találkozón a kormánypárti és az ellenzéki kanadai honatyák az új magyar alaptörvényről, Magyarországnak a gazdasági stabilitással kapcsolatos intézkedésekről, az adórendszerben bevezetett változtatásokról, a foglalkoztatás élénkítő intézkedésekről hallgattak meg tájékoztatást. Kérdések hangzottak el az IMF-tárgyalások állásával és a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban.  Az eszmecserén részt vett Eve Adams kanadai államtitkár is

Kapcsolódó elemek