Fellegi Tamás Washingtonban az IMF képviselőivel egyeztet
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Washingtonban csütörtökön megkezdte az informális egyeztetést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel - közölte az MTI-vel Szapáry György, Magyarország egyesült államokbeli nagykövete.
Dátum: 2012-03-16 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:02.581084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az előkészítő megbeszéléseknek ebben a szakaszában még nem szokás nyilatkozni" - mondta az MTI érdeklődésére Szapáry György, aki korábban több mint két évtizeden át dolgozott az IMF-ben. Fellegi Tamás pénteken találkozik a IMF magyarországi misszióvezetőjével, hogy megvitassák a közelmúlt magyarországi fejleményekeit. Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője múlt csütörtökön azt mondta az MTI-nek, hogy a mostani szakaszban nem várhatók tárgyalások a Magyarországgal esetleg kötendő készenléti hitelmegállapodásról, és nem terveznek a miniszter számára találkozót az IMF vezetőségével sem.
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a múlt héten egy budapesti konferenciáján közölte: "Magyarország célja a mielőbbi EU/IMF-megállapodás, nincs "B" terv". Fellegi Tamás kiemelte: a kormány a hivatalos EU-IMF tárgyalások mielőbbi megkezdésére és gyors lezárására törekszik, hiszen mindhárom tárgyaló fél, minden magyar állampolgár és minden nem kizárólag spekulációra játszó befektető közös érdeke, hogy a magyar gazdaság fenntartható államháztartási hiánnyal, fenntartható növekedési pályára álljon. A tárca nélküli miniszter kijelentette: a kormánynak nincs "A" vagy "B" terve, egyetlen cél van, a mielőbbi megállapodás.