Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor az albán miniszterelnököt fogadja hétfőn

Orbán Viktor kormányfő hétfőn megbeszélést folytat Budapesten Sali Berisha albán miniszterelnökkel - közölte a Miniszterelnökség vasárnap az MTI-vel.

Dátum: 2012-03-18 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:12.274633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A közlemény szerint az albán kormányfőt délelőtt katonai tiszteletadással fogadják a Kossuth téren, majd a két miniszterelnök az Országházban folytat eszmecserét. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly júniusban találkozott az albán kormányfővel, amikor a magyar EU-elnökség jegyében szervezett nyugat-balkáni körút keretében Albániába látogatott. Tiranában tárgyalást folytatott Sali Berishával, és előadást tartott a Tiranai Egyetemen. Orbán Viktor európai érdeknek nevezte, hogy Albánia mielőbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz, amelyhez magyar támogatást ígért. Albánia 2006 óta az Európai Unió (EU) társult országa, 2009 áprilisában kérte felvételét az EU-ba.

Kapcsolódó elemek