Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

50 éves az Európai Néppárt

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt (EPP) a teljes ülés színhelyén, Strasbourgban.


Dátum: 2003-07-02 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:00.065991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepi megemlékezés ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyet a francia régió egyházi vezetői celebráltak. Az ezen elhangzott beszédekben kiemelték, hogy több mint fél évszázaddal ezelőtt az Európai Unió előfutárainak alapító atyái gyakorló keresztények voltak és a háborúból ocsudó kontinens sebeit a kiengesztelődéssel, megbocsátással, a szolidaritás erejével akarták gyógyítani.

A megemlékezésen részt vett Jean-Pierre Raffarin francia és Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő, Pier Ferdinando Casini, az olasz képviselőház elnöke, Helmut Kohl volt német kancellár, Wilfried Martens, egykori belga miniszterelnök, az EPP elnöke és természetesen Hans-Gert Pöttering, az EPP-frakció elnöke.

Mint az országgyűlés egyik aktív megfigyelőjeként az EP munkájában résztvevő Surján László (Fidesz) elmondta, a megemlékezésekben többen kiemelték, hogy az európai kereszténydemokrata pártok képviselői az Európai Parlament létrejöttekor is a legnagyobb pártcsoportot alkották, ma pedig a 25 mai és leendő tagországból kikerülő 302 európai képviselőjükkel többen vannak, mint az utánuk következő két frakció, a szocialisták és a liberálisok együttvéve. Ezt a tartós sikert, amit a legutóbbi EP-választásokon is megerősítettek, nyitottságuknak, ugyanakkor elvi következetességüknek tulajdonították az ünnepi szónokok. Az unió jövőjét illetően is hitet tettek a gazdaság versenyképessége és a szociális igazságosság párhuzamos előmozdítása, azaz a szociális piacgazdaság eszméje mellett. ,,Otthon, haza és Európa számunkra nem állnak ellentétben egymással, hanem mind politikai azonosságunk elemei,, - mondotta Pöttering.

A konvent által kidolgozott első európai alkotmányos szerződés tervezetével kapcsolatban többen kifogásolták az eszmei alapok megfogalmazásánál a mostani kompromisszumot, a kereszténység és Isten, mint az európai értékek egyik forrásának mellőzését a szövegből. Az EPP elvárja tehát a párthoz tartozó - olasz, osztrák, portugál, spanyol, luxemburgi, francia - miniszterelnököktől, hogy a kormányközi értekezleten ebben módosítást érjenek el.

Berlusconi olasz miniszterelnöknek, az EU új soros elnökének a második félévre vonatkozó programadó beszédéből Surján felhívta a figyelmet, hogy a bővítés távlatairól szólva a Balkántól elkülönítve szólt a horvát felvételi törekvésről. Az EPP a bővítés kérdésében támogatja, hogy Horvátország már Bulgáriával és Romániával egy lépcsőben lehessen az EU tagja - vagyis tagságra való érettsége jóval előbbre tart, mint a többi balkáni országé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek