Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Erkölcsi kötelességünk, hogy a kommunista diktatúra bűneit feltárjuk" + hang

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint pártjának nem érdeke, hogy bármi is titokban maradjon "a Kádár-rendszer bűneiből", a múlt lezárása nélkül ugyanis nem jöhet létre egy új magyar társadalom. A múltfeltárás során azonban különbséget kell tenni bűnös és áldozat között - jelentette ki Lázár János kedden az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.


Dátum: 2012-03-20 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:24.796700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lázár János az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában

"A rendszerváltozás óta egyetlen politikai párt maradt talpon, ez pedig a Fidesz. Ezért nekünk erkölcsi kötelességünk az, hogy a kommunista diktatúra bűneit feltárjuk, megnevezzük a felelősöket, lehetőség szerint felelősségre is vonjuk őket, és ugyanakkor semmi se maradjon titokban" - mondta Lázár János, hangsúlyozva, hogy a múlt lezárása nélkül nem teremthető meg egy új magyar társadalom.

A Fidesznek egyáltalán nem érdeke, hogy bármi is titokban maradjon. "Nekünk az az érdekünk, rendszerváltó pártként az a felelősségünk, hogy ne maradjon egyetlen titok sem a Kádár-rendszer bűneiből" - jelentette ki a frakcióvezető.

Lázár János igennel válaszolt arra a felvetésre, miszerint, ha a közeljövőben létrejövő Nemzeti Emlékezet Bizottsága azt javasolja majd, hogy a mágnesszalagokat és minden más, a nemzetbiztonságot nem sértő aktát is nyilvánosságra kell hozni, akkor lépni fognak-e.

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy a jelenlegi múltfeltárás szerinte a volt kommunista elit érdekeit szolgálja, ugyanis 22 éve az ügynökökről folyik a vita, azokról pedig alig esik szó, akik megrendelték az ügynöki munkát, a megfigyeléseket, akik irányították az apparátust. "Meg kell különböztetni a bűnöst és az áldozatot" - mutatott rá.

A Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén úgy döntött: felkéri a kormányt, hogy május 15-ig dolgozza ki azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrehozását. A kommunista rendszer bűneit feltáró szakértői testületnek még ebben a parlamenti ülésszakban, vagyis június végéig meg kell alakulnia. Orbán Viktor miniszterelnök közölte: a kormány vállalja a kommunista múlt rendezésének jogszabályi előkészítésével kapcsolatos munkát, és azt el is fogja végezni.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4435, 'source_type': 'media', 'source_id': 8467, 'target_type': 'article', 'target_id': 116243, 'relation_type': 'describes'}