Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újratárgyalják az adatvédelmi hatóság elnökének jogállását

Az Országgyűlés ma kezd általános vitát az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét növelő kormányzati előterjesztésről, amelyet a kabinet az Európai Bizottság aggályai hatására készített.


Dátum: 2012-03-20 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:25.169633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ülésnap a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvénymódosítás általános vitájával kezdődik. A kormány előterjesztése a Williams szindrómában szenvedőkre is kiterjeszti a fogyatékossági támogatásra jogosultak körét.

A képviselők ezután kezdhetik tárgyalni a kabinet azon javaslatát, amely az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét kívánja erősíteni. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és javasolja mielőbbi hatályba léptetésüket. A törvénymódosítás megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentse a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túlmenően képtelen eleget tenni feladatainak. A tervezett változtatás szerint a kormányfő csak összeférhetetlenség vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése miatt kezdeményezhetné az adatvédelmi hatóság elnökének felmentését, az utóbbi esetben akkor, ha lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl.

A fentieken kívül napirendre kerül még a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközléssel összefüggő 2010-es beszámolójának megvitatása, valamint a szövetkezetekről, az illetékekről és a közfoglalkoztatásról szóló törvényekhez köthető módosítások tárgyalása is.

Kapcsolódó elemek