Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kárpátalja a szegénység megyéje

A gazdaság élénkülése ellenére az ukrajnai régiók között Kárpátalján legnagyobb a szegénység, amelynek szintje meghaladja a 46 százalékot - közölte kedden az ukrán legfelsőbb tanács emberjogi biztosának sajtóirodája.


Dátum: 2003-07-02 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:00.669457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyina Karpacsova, az ukrán parlament emberjogi biztosa az elmúlt napokban Kárpátalján tartózkodott, ahol azt vizsgálta, hogy mennyire tartják be a térségben lakók emberi jogait. Legtöbb gondot az ukrajnai megyében a foglalkoztatási helyzettel kapcsolatban tapasztalt.

Sajtóirodájának tájékoztatása szerint Kárpátalján az állástalanok száma a hivatalos adatok szerint is több mint 40 ezer fő, s a munkanélküliség szintje 8,4 százalékkal nőtt a múlt év óta. Ezenkívül a megyéből évente 300 ezren keresnek munkát külföldön. "E jelenség fő oka az, hogy az állampolgárok meg vannak fosztva legelemibb joguktól: a lakóhely szerinti munkához való jogtól" - olvasható abban a beszámolóban, amit az emberjogi biztos készített a külföldön munkát vállaló ukrán, köztük kárpátaljai illetőségű állampolgárok jogi helyzetéről.

Az emberjogi biztostól néhány nap alatt mintegy 4 ezer kárpátaljai kért írásban valamilyen jogvédelmet. Karpacsova ugyanakkor elégedettségének adott hangot az ungvári és a rahói börtönben tett látogatásával kapcsolatban, amikor is a fogvatartottak életkörülményeit, a velük való bánásmódot vizsgálta. Mindössze azt nehezményezte, hogy az elégtelen finanszírozás következtében nem kielégítő a foglyok gyógyszerellátása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek