Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány blokádja

Kispárt vezetője mondjon nagyot, ha azt akarja, hogy oda figyeljenek rá. Ez akkor is érvényes, ha a pici párt vezére exminiszterelnök, és Gyurcsány Ferencnek hívják. Így aztán nevezett bejelentette: blokád alá veszik az Alkotmánybíróságot, ha nem bírálja el kedvezően egy baráti intézet alkotmányossági panaszát, amit azért adtak be, mert a grémium nem mondta ki a polgári kormány törvénytelen voltát.


Dátum: 2012-03-20 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:29.955613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy gondolhatta, ha egyszer már bejött a láncos performance a Parlamentnél, most szintén beválhat. Pláne hogy a taláros testület székhelye egy ódon budai utcácskában összehasonlíthatatlanul könnyedébben torlaszolható el, mint az a behemót építmény a Duna partján, amit az ország házának hívnak.

Az alkotmánybírák jóval kevesebben vannak, mint a képviselők, úgyhogy hatékonyabban lehet fellépni velük szemben. Ha kézitusára kerülne sor, kisebb ellenállást fejthet ki a jogi stúdiumokban megőszült pár tudós öregember, mint a komplett T. Ház, amelyben markos legények szép számmal akadnak.

Hogy a blokád ötlete nem is tőlük származik? Hisz már az elhíresült leláncolós produkciót is az LMP vetette be karácsony előtt, az MSZP meg a Gyurcsány-párt csak egymással versenyezve igyekezett lefölözni a PR-hasznot, elvitetve magukat a taxinak használt rendőrautókkal.

Ugyan, kérem, mikor zavarták Gyurcsányt és sleppjét ilyen kispolgári morális megfontolások? Mit számít egy kis ötletlopás, ha a párt makulátlan rosszhíre forog kockán? Úgy kalkulálnak, megüthetik a főnyereményt. A híradók első bejátszásként adhatják le, ahogy kéz a kézben, akár az ókeresztény mártírok, lemondó mosollyal tűrik, amint csuklójukon kattan a bilincs, és betessékelik őket a rendőrségi furgonokba.

A teljes cikket a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.

Kapcsolódó elemek