A Fidesz betekintést kér a PSZÁF-jelentésbe
Fideszes képviselők betekintést kérnek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökétől a Pannonplast-ügyben lefolytatott vizsgálat részletes jelentésébe - közölte Rogán Antal szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2003-07-02 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:00.967967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Meg kívánjuk vizsgálni mindazon tényeket, amelyekre a PSZÁF alapozta azon állítását, hogy egy állami cég révén közpénz is jelen volt a Pannonplast-ügyben" - áll a Fidesz frakcióvezető-helyettese közleményében. Leszögezi: határozott álláspontjuk, hogy a közvéleménynek is joga tisztán látni ebben a kérdésben.
A kormánypártoknak kínos az ügy, ezért mindent megtesznek, hogy eltereljék a figyelmet a Pannonplast-részvényvásárlás "közpénzből nyerészkedő valódi haszonélvezőiről". Az ellenzéki politikus ezzel arra reagál, hogy a parlament költségvetési bizottságának szocialista képviselői azt javasolják: a nyári törvényhozási szünetben a parlamenti testület ellenőrzési albizottsága vizsgálja meg a PSZÁF tevékenységét.
Rogán Antal hangsúlyozza, a Fidesz által kezdeményezett rész-vizsgálóbizottság célja "a felelősök és a közpénzből nyerészkedők körének felderítése".
MTI - fidesz.hu