Közel 600 ezer család élhet az árfolyamgát lehetőségével + videó
Lényegesen szélesebb kör számára vált elérhetővé az árfolyamgát rendszere a módosítás miatt, ugyanis a lakás értékéhez kötött változat az összes devizahiteles mintegy 72 százalékát érintette volna, míg a jelenlegi formában közel 90 százalék élhet a lehetőséggel – jelentette ki Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a TV2 Mokka című műsorában, kedden.
Dátum: 2012-03-20 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:31.450558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal tájékoztatása szerint az ötéves moratórium lejárta után a kamatok és a törlesztő részlet együttes terhe nem emelkedhet 15 százaléknál nagyobb mértékben. Magyarázatképp hozzáfűzte: ez azt jelenti, hogy nem következhet be még egyszer az, ami az elmúlt időszakban. Mint ismert: a svájci franknak 180 forinton, míg az eurónak 250 forinton rögzítették az árfolyamát a mechanizmusban.
Kérdésre válaszolva a fideszes politikus elmondta: nemcsak azokon kell segíteni, akik már nem tudják fizetni hiteleiket, hanem azokon is, akik mindent megtettek eddig azért, hogy pontosan tudjanak törleszteni. Érdemi segítséget kapnak azok is, akik 90 napon túli tartozással rendelkeznek – hangsúlyozta Rogán Antal.