Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pozsony kész tárgyalni a kedvezménytörvényről

Elfogadtuk Budapest kedvezménytörvényt érintő tárgyalási ajánlatát - jelentette ki újságírók előtt Eduard Kukan szlovák külügyminiszter szerdán Pozsonyban. Kukan közlése szerint Pozsony kedvezően válaszolt a múlt héten pénteken diplomáciai jegyzék formájában érkezett magyar ajánlatra. A szlovák diplomácia most arra vár, hogy Kovács László magyar külügyminiszter javaslatot tegyen kettejük találkozójának időpontjára.


Dátum: 2003-07-02 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:01.253446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szlovák diplomácia vezetője a találkozón abban kíván megállapodni magyar kollégájával, hogy "miről tárgyaljanak és milyen módon hívják össze a - magyar fél által javasolt - kormányközi vegyes bizottságot".

Kukan jelezte: Pozsony a magyar-szlovák alapszerződés kínálta lehetőségek keretében kívánja megoldani a kedvezménytörvény miatt kialakult problémát.

A szlovák fél eddigi kifogásai szerint a magyar jogszabálynak területen kívüli hatálya van, és etnikai alapon diszkriminálja Szlovákia nem magyar nemzetiségű polgárait. A szlovák külügyminiszter a SITA hírügynökség fogalmazása szerint elismerte, hogy Budapest a kedvezménytörvény módosítása során "néhányat méltányolt a 15 pontban megfogalmazott szlovák észrevételek közül." Kukan álláspontját tovább ismertetve azt írja: "Szlovákiának azonban a módosított magyar jogszabály ellen továbbra is két elvi kifogása van: elvárja, hogy a támogatásokat ne magánszemélyek, hanem csakis intézmények kaphassák meg. Ezenkívül továbbra is felrója a magyar jogszabály területen kívüli hatályát."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek