Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga László a Pedagógusok Szakszervezete új elnöke

Varga László titkárt választotta öt évre elnökévé a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) balatonlellei kongresszusán szerdán - tájékoztatta Árok Antal telefonon az MTI-t. A PSZ főtitkári posztjáról Borbáth Gábor tavaly decemberben mondott le, az érdekvédelmi vezető akkor egészségügyi okokkal indokolta döntését.


Dátum: 2003-07-02 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:01.568279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mostani tisztújító kongresszusig a két titkár, Varga László és Árok Antal vezette az érdekvédelmi tömörülést. Árok Antal alelnökként tevékenykedik a jövőben. Szintén alelnökké választották Szlankó Erzsébetet, az érdekvédelmi tömörülés Szolnok megyei titkárát. A korábbi főtitkári és titkári posztok az európai uniós normáknak megfelelően megszűntek - mondta Árok Antal.

Beszámolója szerint a kongresszus megválasztotta a 11 tagú elnökséget és módosították az alapszabályt is. Megemlítette, a kongresszus pozitívan értékelte a szeptemberi béremelést, ugyanakkor megfogalmazódott, hogy a finanszírozás ügye továbbra sincs rendben, s ezen a térem előrelépésre van szükség.

A tanácskozáson elfogadták a kidolgozás alatt lévő európai oktatási kartára vonatkozó irányelveket is. Árok Antal hozzátette: a PSZ-nek a kartával kapcsolatos ajánlása szerint az oktatáspolitika meghatározásának továbbra is nemzeti hatáskörben kell maradnia, de közös elvárásokat lehetne megfogalmazni a jövőben a finanszírozás feltételrendszeréről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek