Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökkent a munkanélküliség Győr megyében

Februárban is csökkent a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron megyében, miközben emelkedett a bejelentett üres álláshelyek száma - hangzott el Kara Ákos (Fidesz), az országgyűlés foglalkoztatási bizottságának alelnöke és Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2012-03-21 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:47.993811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Február végén 12.593 álláskeresőt tartottak nyilván a megyében, ami 206-tal kevesebb az előző havi, 3.026-tal pedig az egy évvel korábbinál. Azaz a tavaly januári, 7,5 százalékos ráta egy év alatt 6,3, februárra pedig 6,2 százalékra csökkent. Eközben az üres álláshelyek száma január végén 2.319, egy hónappal később 3.440 volt; ezek mintegy 70 százalékát a győri ipari parkból jelentették - hangzott el az eseményen.

Kara Ákos jelezte: ezekben az adatokban még nem érzékelhető az Audi ezer fős létszámbővítési hulláma, de a Nokia Komáromban tervezett leépítése sem; ez utóbbiról még nem szolgáltatott megyei szintű adatokat a mobiltelefon-gyár. A megyében 1.512-en dolgoznak valamely közfoglalkoztatási formában Győr-Moson-Sopron megyében. "Ez egy naponta változó, de az év második feléig felfutó létszám" - tette hozzá.

Rimányiné Somogyi Szilvia megemlítette: továbbra is a minőségi munkát végző fémipari szakmunkásokból van hiány a megyében. Terveik között szerepel, hogy a német nyelv alapjainak elsajátítását lehetővé tevő tanfolyamokat indítanak az állást kereső szakmunkásoknak, mert mind több munkáltató részéről mutatkozik igény nyelvi ismeretekkel rendelkező alkalmazottakra. Mint mondta: elsősorban nem az Audi, hanem annak beszállítói és az ipari parkba frissen érkező cégek felől érkeztek ilyen jelzések.

Kapcsolódó elemek