Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk elkötelezett a latin-amerikai nyitás felé

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke 2012. március 20-án az Országházban munkavacsorán látta vendégül Angelino Garzónt, Kolumbia alelnökét. Angelino Garzón alelnök részt vesz a Budapesten 2012. március 21-22-én megrendezett Magyarország-Latin-Amerika Fórumon.

Dátum: 2012-03-21 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:48.347568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Parlament alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy hazánk az Európai Unió tagjaként mélyen elkötelezett a Latin-Amerika irányába történő nyitás mellett. A kapcsolatokat nem pusztán a politika világában, hanem a civil kapcsolatok terén is tanácsos elmélyíteni. Célként fogalmazta meg, hogy a régióban korábbi hibás döntések következtében bezárt külképviseleteinket újranyissuk, amint ezt pénzügyi helyzetünk lehetővé teszi.

Garzón alelnök viszonválaszában kifejtette, hogy országa Európa-politikájában fontos helyet foglal el Magyarország, ennek kapcsán az Európai Unió régi és új tagjai közötti magyar közvetítő szerepre hívta fel a figyelmet. Az alelnök a vendéglátója segítségét kérte ahhoz, hogy az Unió és Kolumbia, valamint Peru között létrejött társulási megállapodás ratifikációja mielőbb megtörténjen. Ez fontos lépés lenne ahhoz, hogy a dinamikusan fejlődő, több százmilliós latin-amerikai piacra tudjanak lépni az európai termelők, köztük a magyarok is.

A két politikus kölcsönösen beszámolt arról, hogy milyen érdek-képviseleti tevékenységet folytattak. Angelino Garzón huszonkét éven keresztül látott el szakszervezeti feladatokat, Jakab István pedig jelenleg is a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) elnöke. A két fél áttekintett számos mezőgazdasági témát és jó néhány olyan területet azonosítottak be, ahol lehetőség nyílik a kölcsönösen előnyös együttműködésre.

Ez utóbbiak közé tartozik mások mellett a mezőgazdasági gépgyártás, az agrárkutatás, a technológiák átadása, valamint a szakképzés. A mezőgazdasági együttműködés a Magyarország-Latin-Amerika Fórum tudományos és technológiai kérdésekkel foglalkozó szekciójában is terítékre kerül - hívta fel a figyelmet Jakab István, az Országgyűlés alelnöke.

Kapcsolódó elemek