Az élelmiszerkereskedelem trendje
A magyar, szlovák és lengyel háztartások a legtöbb élelmiszert kis boltban vásárolják, Csehországban azonban hipermarketek vették át a vezetést. A Fessel-GfK Piackutató Intézet összesítése kiemeli a cseh élelmiszerkereskedelem koncentráltságát, ahol a háztartások 30 százaléka tekinti a hipermarketeket az élelmiszer-beszerzés fő forrásának.
Dátum: 2003-07-02 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:02.519126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarországon jóval nagyobb arány, a háztartások 38 százaléka említette elsőként a kis boltot, és csak 27 százalékuk a hipermarketet - teszik hozzá.
Szlovákiában és Lengyelországban a háztartások kétharmada veszi a legtöbb élelmiszert kis boltban, míg hipermarketben csak 13, Lengyelországban pedig 12 százalékuk.
Árnyaltabb képet mutat az élelmiszerkereskedelem koncentráltságának másik mutatója. Az összes forgalomból a tíz legnagyobb lánc Csehországban 59, Magyarországon 57, Szlovákiában 53, míg Lengyelországban 27 százalékkal részesedik.
A térség élelmiszerkereskedelmére a bolthálózat koncentrációja mellett jellemző az is, hogy a forgalom volumenének és értékének növekedésével általános a nemzetközi vállalatok terjeszkedése.
A világ tíz legnagyobb kereskedelmi vállalata közül Közép- és Kelet-Európában jelen van mind az öt európai: a francia Carrefour, a holland Ahold, a német Metro, és a brit Tesco, valamint a szintén német Rewe.
Magyarországon jelenleg 7 nemzetközi élelmiszerkereskedelmi vállalat működtet üzletet, Lengyelországban 13, Csehországban 11, Szlovákiában 9, Romániában és Szlovéniában 4-4, Horvátországban és Bulgáriában pedig 3-3.
A Közép- és Kelet-Európában aktív nemzetközi kereskedelmi vállalatok rangsorát a tavalyi forgalom szerint a Metro vezeti 5,44 milliárd euróval. Ezt követi a Tesco 2,28 milliárd, a Rewe 2,23 milliárd, az Ahold 1,73 milliárd, míg a Tengelmann 1,69 milliárd euróval. A Carrefour bevétele 1,42 milliárd, az Auchané és a Lidl and Schwarzé pedig egyaránt 1,10 milliárd eurót tett ki.
A láncok közül a legtöbb magyar háztartás számára az élelmiszerek fő beszerzési helye a Coop és a Tesco holtversenyben. Harmadik a Penny Market.
Közép- és Kelet-Európában a közeljövőben várhatóan további vállalatok jelennek meg, a verseny erősödik, a globális hatások még jobban érvényesülnek, miközben folytatódik a koncentráció.
MTI - fidesz.hu