Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiállt hazánk mellett a szlovén külügyminiszter

Túlzónak nevezte a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárásban hozott döntést a szlovén külügyminiszter egy osztrák lapnak adott, az interneten szerdán közölt interjúban.


Dátum: 2012-03-22 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:44:59.906596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t"Az EU lehetett volna kevésbé szigorú" - mondta Karl Erjavec, a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) politikusa a Die Pressének nyilatkozva a kohéziós források részleges befagyasztásának kilátásba helyezésével kapcsolatban.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Ez az intézkedés szerinte túlzó, mert hatással van az infrastruktúrára, a gazdaságra és a fejlődésre. "Talán jobb lenne az ilyen problémákat szóban megoldani, mint intézkedésekhez nyúlni" - fogalmazott a miniszter, aki egyben az egyik kormányfő-helyettesi posztot is betölti az év elején hivatalba lépett jobbközép kormányban.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Erjavec az interjúban kiállt Görögország euróövezeti tagsága mellett. Pozitív jelzésnek nevezte a legutóbbi, a hitelező bankokkal kötött megállapodást. "A legrosszabb az volna, ha egy ország kilépne az euróövezetből" - mondta, s hozzátette, nem csak Görögországról van szó, "vannak más országok is, amelyeknek nagyon nagy problémáik vannak".

\xa0\xa0\xa0\xa0

A szlovén miniszter - aki előző nap hivatalos látogatást tett Bécsben - az interjúban "nagyon nagy lépésnek" nevezte, hogy egy tavalyi osztrák törvénymódosítás alapján kétszeresére emelkedik Ausztria déli részén,\xa0a szlovén\xa0kisebbség lakta területeken azoknak a településeknek a száma, ahol kétnyelvű helységnévtáblákat használnak.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Kijelentette, "amellett fog fellépni", hogy a szlovéniai német nyelvű kisebbség is zavartalanul élvezhesse mindazokat a jogokat, amelyek az alkotmány szerint megilletik.', '']

Kapcsolódó elemek