Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czene: Kitolhatják a TAO-igénylés határidejét

Kitolhatják a társasági adókedvezmény (TAO) igénylésének április elsejei határidejét Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára szerint.


Dátum: 2012-03-22 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:08.434665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábbi olimpiai bajnok sportvezető a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karának (TF) csütörtöki szabadidősport-konferenciáján kifejtette, mivel az egyesületek lassan reagálnak a tavaly, Európában elsőként Magyarországon bevezetett rendszerre, előfordulhat, hogy meghosszabbítják az igénylési időszakot.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke a januárban életbe lépett sporttörvényben foglalt legfontosabb változások közül kiemelte a szabadidősport betagozódását a MOB-ba, a normatív finanszírozást felváltó, pályázati formában működő programfinanszírozást, továbbá a pontos nyilvántartást elősegítő Nemzeti Sportinformációs Rendszert. Hozzátette, hogy a TAO révén egy év alatt 24 milliárd forint áramlott a sportba, ez az összeg főként az utánpótlás-nevelést és a létesítményfejlesztést szolgálja.

Kapcsolódó elemek