Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Molnár: A V4-ek az európai növekedés motorjává válhatnak

Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a visegrádi államok és Szlovénia kohéziós politikáért felelős vezetőinek egyeztetésén vett részt, ahol  közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben konszenzusos álláspontjukat ismertetik a Kohéziós Politika jövőjéről szóló jogszabály-csomag tervezettel kapcsolatban - tájékoztatta portálunkat a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkárság, csütörtökön.


Dátum: 2012-03-22 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:15.104361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják: a 2014-2020 időszakra vonatkozó kohéziós politikai jogszabálycsomag tervezetét 2011. október 6-án hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság. A rendelet- tervezetekről a tárgyalások folyamatosak és várhatóan 2013. közepéig zárulnak le. A Prágában csütörtökön tartott egyeztetésen az országok fejlesztéspolitikai vezetői megállapodtak, hogy a nyilatkozatban azonosított közös álláspontot a további tárgyalások során is következetesen együtt fogják képviselni.

Az egyeztetésen Molnár Ágnes kifejtette, hogy egy olyan nagy uniós régiót képviselnek a V4 országok, amely rövidesen az európai növekedés motorjává válhat, és méretarányait meghaladó erővel járulhat hozzá ahhoz, hogy Európa és az Unió végre maga mögött hagyja az utóbbi évtizedek legnyomasztóbb válságát.

Kiemelte: Országainkban az emberek elszántak, erejüket megfeszítve dolgoznak, vállalkoznak, keresik a boldogulást, ugyanis kicsiben nekik is az a céljuk, mint nagyban a kohéziós politikának: behozni a lemaradást, eljutni oda, ahol a korábban elérhetetlennek tekintett régi tagok tartanak. Ez az erős akarat átsegít minket minden akadályon - tette hozzá.

Az államtitkár úgy vélekedik, hogy a csütörtöki találkozó célja, hogy még jobban, még erőteljesebben összehangoljuk nemzeti álláspontjainkat a 2014-2020 közötti időszak kohéziós politikájáról. "Ha közösen és okosan cseleszünk, minden esélyünk megvan arra, hogy a következő tervezési időszakban a kohéziós politikát még jobban a válság megoldásának szolgálatába állítsuk" - mutatott rá.

A találkozón részt vett az Európai Bizottság két illetékes biztosa Johannes Hahn és Andor László, valamint megfigyelőként Németország vezető képviselője is - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek