Miniszterek és miniszterjelöltek vitája
Néhány részlettől eltekintve a Fidesz és az MSZP megállapodott egymással a miniszterek és az aspiránsok vitájáról hétfő délután Budapesten.
Dátum: 2002-03-18 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:53.283334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyeztetést - amely a nyilvánosság előtt zajlott a Béke szálló Rómeó és Júlia termében - Lendvai Ildikó szocialista alelnök kezdeményezte. A megbeszélésre a Fidesz Isépy Tamás országgyűlési képviselőt delegálta.
A találkozón vitás pontként fogalmazódott meg a tizenhat vitát levezető moderátorok kérdése.
Az MSZP ugyanis ellenezte a Fidesz javaslatát, amely szerint a 16 vitára 16 műsorvezető újságírót kell felkérni úgy, hogy közülük nyolcat a kormányzó párt, nyolcat pedig a szocialisták jelölnének ki. Mint Lendvai Ildikó kifejtette, hiba lenne, ha a pártok jelölnének ki újságírókat, jobb lenne, ha a két párt megegyezne egy moderátor személyében.
Isépy Tamás szerint azonban e kérdésben megegyezni lehetetlen, jobb, ha egy-egy szakterület vitáját más-más moderátor vezeti.
A szocialisták a viták Fidesz által ajánlott kétórás időtartamát is kifogásolták, és azt indítványozták, hogy a beszélgetések csak egy-egy óráig tartsanak.
Lendvai Ildikó felvetette, hogy a nemzetbiztonság témakörén belül válasszák ketté az önkormányzatok és a közbiztonság kérdéseit.
A kormányfő és Medgyessy Péter vitája kapcsán Isépy Tamás azt ajánlotta tárgyalópartnerének, hogy arról a vendéglátó Orbán Viktorral, illetve a Miniszterelnöki Hivatallal egyeztessék a részleteket.
A Fidesz képviselője arra is felhívta Lendvai Ildikó figyelmét, hogy Magyarországnak miniszterelnöke és nem leköszönő kormányfője, vagy kormányfő-jelöltje van, ahogy a szocialisták fogalmaznak.
Az egyeztetés kedden délelőtt szakértők bevonásával folytatódik a Millennáris parkban, a viták helyszínén.