Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagykanizsa csatlakozott a fenntartható energiagazdálkodási szövetséghez

Nagykanizsa közgyűlésének döntése alapján a város csatlakozott a Polgármesterek Szövetségéhez (PSZ), a fenntartható energiagazdálkodást vállaló, helyi és regionális önkormányzatokból álló európai mozgalomhoz - tájékoztatta a zalai város polgármestere az MTI-t.

Dátum: 2012-03-24 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:37.207185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) közölte: a PSZ tagjai elkötelezték magukat az energiahatékonyság növelésére és a megújuló energiaforrások saját területükön történő használatára. A szervezetnek és a tagként társult önkormányzatoknak - így Nagykanizsának is - az a célja, hogy elérjék és túlszárnyalják az Európai Unió által széndioxid-kibocsátásban 2020-ra kitűzött 20 százalékos csökkentést.

Ennek érdekében minden önkormányzat cselekvési tervet dolgoz ki a fenntartható energiaforrások hasznosítására, ennek végrehajtását folyamatosan ellenőrzi, illetve jelentést készít róla. Fontos feladat a helyiek tájékoztatása, szemléletformálása, ezért Nagykanizsa a jövőben - az Európai Bizottsággal karöltve - energianapokat is szervez.

A polgármester hangsúlyozta: a zalai város elkötelezett a környezet- és klímavédelem iránt, amit az is bizonyít, hogy a város közgyűlése a közelmúltban koordinátort nevezett ki erre a területre. A Polgármesterek Szövetségéhez történő csatlakozással még aktívabbá válik a munka, a klíma- és környezetvédelmi szempontok a jövőben az eddigieknél is hangsúlyosabban jelennek majd meg az önkormányzat tevékenységében, a közgyűlés döntéseiben.

Kapcsolódó elemek