Dél-Koreába látogat vasárnap Schmitt Pál
Négynapos látogatásra Dél-Koreába utazik vasárnap Schmitt Pál köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-vel.
Dátum: 2012-03-24 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:37.926276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A KEH szombati közleménye szerint Schmitt Pál képviseli Magyarországot a második nukleáris védettségi csúcson, ahol 53 ország állam- és kormányfője és számos nemzetközi szervezet vesz részt.
A csúcstalálkozó témái között a nukleáris terrorizmus megfékezése, a radioaktív anyagok és létesítmények védelme, valamint azok illegális kereskedelmének megakadályozása érdekében tett nemzetközi erőfeszítések állnak - tették hozzá.
A konferenciát követően, szerdán Schmitt Pál találkozik a jelentős magyarországi befektetésekkel, termelő üzemekkel rendelkező Samsung Electronics és Hankook Tire nagyvállalatok vezetőivel, a Doosan ipari vállalat elnökével, valamint ellátogat a szöuli Hankuk Egyetem magyar tanszékére.
Csütörtökön Ri Mjong Bak dél-koreai államfő munkaebéden fogadja Schmitt Pált, ahol várhatóan szóba kerülnek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok, illetve a hazánkban tervezett újabb koreai beruházások is.
Schmitt Pál fel kívánja hívni koreai partnere figyelmét a Magyarországon működő dél-koreai vállalatok rendkívül sikeres tevékenységére, és tájékoztatni kívánja a termelő beruházások támogatása érdekében meghozott kormányzati intézkedésekről - közölte a KEH.
A szöuli második nukleáris védettségi csúcson 53 ország állam- és kormányfője vesz részt, illetve az ENSZ, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) és az EU is képviseltetik magukat. A fukushimai nukleáris katasztrófa fényében a leszerelési és non-proliferációs témákhoz képest megnövekedett figyelem irányul majd a nukleáris védettségi szakterület aktuális teendőinek megtárgyalására - olvasható a közleményben.