A börtönférőhelyeket bővítenék a belügyi épületek eladásából befolyó pénzből
A büntetés-végrehajtási intézmények férőhelyeinek bővítésére lehetne fordítani azt a pénzt, amely az egykor belügyi célokra használt, állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből folyik be - rögzíti a nemzetgazdasági miniszternek a parlament elé szombaton beterjesztett módosító indítványa.
Dátum: 2012-03-24 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:39.221364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Matolcsy György a 2012-es költségvetésről szóló törvény Ház előtt fekvő módosításához nyújtott be zárószavazás előtti indítványt, amely úgy szól, hogy a korábban belügyi célokra használt, értékesítésre kijelölt, állami tulajdonú ingatlanok eladásából és hasznosításából származó bevételek idén - a kormány jóváhagyásával - olyan beruházások finanszírozására fordíthatók, amelyek a büntetés-végrehajtási szervezet fogvatartotti férőhelyeinek bővítését szolgálják.
A tárcavezető magyarázatában azt írja, hogy a folyamatosan növekvő fogvatartotti létszám indokolttá teszi a büntetés-végrehajtási férőhelyek mielőbbi bővítését, mostani javaslata pedig a költségvetési egyenleg romlásának megakadályozása érdekében ingatlanértékesítési bevételekhez köti a többletkiadás lehetőségét.