Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy Reformkönyvet jelentetett meg az NGM

Nagy Reformkönyvet jelentetett meg és küldött meg elemzőknek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban azzal a céllal, hogy bemutassa az elmúlt másfél évben Magyarország gazdasági felemelkedése érdekében hozott kormányzati intézkedéseket és a jövőben tervezett lépéseket.


Dátum: 2012-03-24 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:40.642058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az NGM honlapján megjelent 276 oldalas dokumentum rögzíti: a magyar sajátosságokra és erőforrásokra épülő gazdasági stratégia célkitűzése, hogy az eddigi és a jelenleg is folyó átszervezések eredményeként a válság utáni években Magyarország Európa legversenyképesebb gazdasági környezetet biztosító országa legyen.

Az öt fejezetből álló - A fenntartható fejlődéshez vezető növekedés és foglalkoztatás magyar útja alcímmel megjelent - tanulmány sorra veszi a már bejelentett reformcsomagokat, ismerteti a kormányzati stratégiákat, majd felvázolja a magyar gazdaság versenyképességének helyzetét.

A Széll Kálmán Tervet (SZKT) ismertető fejezet a 2012. évi GDP arányos államháztartási hiányt a kormány által kitűzött 2,5 százalékban adja meg, amelynek elérése érdekében a dokumentum szerint elsősorban a kiadási oldalon szükséges megtakarításokat elérni.

Az SZKT keretében az idei évre javasolt intézkedések egyenlegjavító hatása 550 milliárd forint, ebből már döntés született, illetve döntés várható 458 milliárd forint összegben, ami a várt megtakarítás 83 százalékával egyenlő - áll a tanulmányban.

Az Otthonvédelmi Akciótervet bemutató fejezet a rögzített árfolyamon való törlesztés mellett a 100 millió forint jegyzett tőkével és 1,9 milliárd forint tőketartalékkal megalapított Nemzeti Eszközkezelő Társasággal (NET) foglalkozik. Eszerint a Bankszövetséggel kötött megállapodás értelmében a NET 25 ezer ingatlant vásárol meg 2014 végéig. Ebből az idén 8 ezer ingatlant, jövőre 7 ezret, 2014-ben pedig 10 ezret. (Az eszközkezelő azoknak a hiteleseknek nyújthat segítséget, akiknek 90 napot meghaladó késedelmes hiteltartozásuk van. A NET az állam nevében minden olyan ingatlant megvásárol, amelynek eladásához a hitelező hozzájárult, elfogadta a NET által fizetendő vételárat, s a hiteladóssal szemben lemondott minden további követeléséről. Az adósok bérlőként otthonukban maradhatnak, s ha helyzetük rendeződik, visszavásárolhatják ingatlanjaikat.)

A dokumentum részletezi a már decemberben bemutatott Magyar Növekedési Tervet. "A következő időszak a növekedésről szól, amelynek középpontjában a hazai gazdaság motorjainak beindítása áll annak érdekében, hogy a kormányprogramban vállalt gazdaságpolitikai célok megvalósíthatók, és az államháztartás egyensúlyi helyzete hosszú távon is biztosított legyen" - áll a tanulmányban.

Kapcsolódó elemek