Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A Velencei Bizottság véleménye számos félreértést, tévedést tartalmaz" + videó

„A Velencei Bizottság véleménye tekintélyes vélemény, ezért nem illik vele túlságosan vitába szállni, de azért számos ponton tévedések, félreértések vannak” - jelentette ki Répássy Róbert az Echo TV Heti mérleg című műsorában. Az igazságügyi államtitkár ugyanitt leszögezte: ennek ellenére azonban úgy ítélték meg, hogy "a pozitív, a garanciát erősítő elemeket minden további nélkül elfogadhatjuk”.


Dátum: 2012-03-25 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:41.743184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Répássy Róbert az EchoTV Heti mérleg című műsorában

['\n\t\t\n\t\tAz Országos Bírósági Hivatal (OBH) hatáskörével kapcsolatos kifogással kapcsolatban a politikus úgy fogalmazott: az OBH elnökének be kell számolnia a parlamentnek, és az Országos Bírói Tanács is kontrollálja a működését. Ugyanakkor elfogadjuk, hogy ezen a téren lehet még erősíteni, bővítjük a tanács hatáskörét – jelentette ki, hozzátéve: az Országos Bírói Tanács vétójogot kap a bírók és a bírósági vezetők kinevezésének a kérdésében.', '„A Velencei Bizottság véleménye tekintélyes vélemény, ezért nem illik vele túlságosan vitába szállni, de azért számos ponton tévedések, félreértések vannak” – hangsúlyozta Répássy. Az egyik ilyen félremagyarázásuk a Kúria jogegységi eljárása, amely egy 130 éves intézmény – tette hozzá.', 'Ha egy angolszász jogász meghallaná, hogy a Velencei Bizottság kritizálja azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntései kötelezőek az alacsonyabb rendű bíróságokra, akkor elmosolyodna – jelentette ki. Ugyanakkor hozzátette: a tévedések, félreértések ellenére azonban úgy ítélték meg, hogy „a pozitív, a garanciát erősítő elemeket minden további nélkül elfogadhatjuk”.

']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1838, 'source_type': 'media', 'source_id': 8494, 'target_type': 'article', 'target_id': 116425, 'relation_type': 'describes'}