Fővárosi Közgyűlés: döntés születhet a Fővárosi Vízművekről
A Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról dönthet hétfői rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Dátum: 2012-03-26 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:44.577848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zárt ülésen Tarlós István főpolgármester mandátumot kaphat a Fővárosi Vízművek befektetői jogviszonyainak megszüntetésére. A városvezető korábban ismertette, hogy a francia Suez Environnement-nal és a német RWE-vel 15,1 milliárd forintos árról egyeztek meg előzetesen, a végső döntést közgyűlés hozza meg. Ugyancsak zárt ülésen dönthetnek a képviselők arról, hogy áthidaló tulajdonosi kölcsön nyújtsanak a BKV-nak.
Ismét tárgyalja a testület a fővárosi fenntartású egészségügyi intézmények állami kézbe adásáról szóló megállapodás-tervezetet, miután a korábbi, háromoldalú megállapodást a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem írta alá. A pontosított változat lényeges elemeiben nem tér el a korábbiaktól, a főváros ugyanakkor több kérdésben további egyeztetéseket és külön megállapodásokat tart indokoltnak.
A képviselők szavaznak a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. közterület-használati kérelméről is, amelynek alapján a tavalyival megegyező, nettó 50 millió forintot kapna a főváros a Sziget Fesztivál megrendezése kapcsán.
Tulajdonosi hozzájárulást adhat a testület a budapesti Kossuth Lajos téren álló Károlyi Mihály-szobor ideiglenes elbontásához, raktárba szállításához, majd az érvényes engedélyek birtokában annak Siófokon történő felállításához. Az alkotás elbontását az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte a Kossuth téri rekonstrukció kapcsán.