Fidesz-KDNP-győzelem Szentendrén és Nyírcsászáriban
Kőrösi Tibor, a Fidesz–KDNP jelöltje lett a szentendrei 7. számú egyéni választókerület új képviselője, miután a négy jelölt közül ő szerezte a legtöbb, 46, 9 százaléknyi voksot a vasárnap tartott időközi képviselőválasztáson - közölte az elsődleges eredményt a város önkormányzatának címzetes főjegyzője. Nyírcsászáriban is fideszes győzelem született: a település eddigi vezetőjét, Zichar Jánost választották újra a település polgármesterévé.
Dátum: 2012-03-26 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:44.921947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0Molnár Ildikó tájékoztatása szerint a választókerület szavazásra jogosult 1 956 polgára közül 456-an járultak az urnákhoz, ami 23, 3 százalékos részvételnek felel meg. A győztes, Kőrösi Tibor 212 voksot kapott, így vele egészül ki a 14 fősre csökkent képviselő-testület (tavaly decemberben lemondott a fideszes Hidegkúti Gergely).
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az időközi választáson ifj. Lator László (Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület, TESZ) lett a második 111 vokssal, a harmadik helyen 73 szavazattal Lontai Tamás (MSZP), míg a negyediken 56 vokssal Holló István (Jobbik Magyarországért Mozgalom – Szentendrei Nemzeti-Konzervatív Kör) végzett - mondta a címzetes főjegyző.', '']
['\nA fideszes Zichar Jánost választották polgármesterré Nyírcsászáriban', '
A település eddigi vezetőjét, Zichar Jánost (Fidesz-KDNP) választották újra Nyírcsászári polgármesterévé a vasárnap megtartott időközi önkormányzati választáson - tájékoztatta Ványi Zoltán, a község megbízott jegyzője az MTI-t.', 'A régi-új polgármester 292 szavazattal végzett az első helyen, megelőzve két független kihívóját, a 274 szavazatot gyűjtött Krasznai Gyulát és a 141 voksot szerzett Csordásné Nehéz Máriát. \xa0\xa0\xa0\xa0A 965 választásra jogosult közül 715-en járultak az urnák elé, nyolc érvénytelen szavazat volt - tette hozzá a tisztségviselő. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'A községben önkormányzati képviselő-választást is tartottak, az eredmények összesítése folyamatban van. Ványi Zoltán tájékoztatása szerint a hat képviselői helyre huszonheten jelöltették magukat, közülük négyen a Fidesz-KDNP, huszonhárman pedig független színekben indultak.\xa0\xa0Az időközi voksolást azért kellett megtartani az 1 271 lakosú, Nyírbátor melletti községben, mert a képviselő-testület január 19-én feloszlatta magát.
\xa0']