Orbán: Magyarország mintaország lesz
Magyarország Görögországnál is nehezebb helyzetben volt a kormányváltás előtt, de a jövőben ismét mintaország lesz, ezt szolgálja a kormány reformpolitikája és a magyarok képessége a talpra állásra, amiben jobbak Európa bármely nemzeténél - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bajor közszolgálati televíziónak (Bayerisches Fernsehen - BR) adott, vasárnap sugárzott interjúban.
Dátum: 2012-03-26 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:45.278189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0A csatorna Euroblick című műsorában a kormányfő elmondta: annak érdekében, hogy Magyarország ismét mintaország legyen, az utóbbi másfél évben a parlamentben elfogadtak 360 törvényt és az új alkotmányt. A "nagyon erős" reformprogram része a gazdaságpolitika is, amelynek legfőbb törekvése az, hogy minél több ember dolgozhasson és csökkenjen az államadósság.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A miniszterelnök csütörtöki, müncheni munkalátogatásakor felvett interjúban Orbán úgy vélekedett: a támadások a politikában "a mindennapok részei", a magyar kormány politikáját érő támadásokon pedig azért sem szabad meglepődni, mert "nagyon ritka, hogy Európában új alkotmányt fogadnak el". Arra a kérdésre válaszolva, hogy mennyiben tapasztal igazságtalan kritikát, megjegyezte: nincsenek hibátlan emberek és minden bírálatban van legalább egy cseppnyi igazság.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Arra a felvetésre reagálva, hogy az Európai Parlament szavazatmegvonással fenyeget demokratikus jogok megsértése miatt, Orbán elmondta: az ügy a "politika természetrajzához" tartozik, hátterében pedig az áll, hogy a "nemzetközi baloldal" megpróbálja felépíteni a legutóbbi választásokon "megrendült" magyarországi baloldalt.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit jelent számára Európa, a kormányfő azt mondta: Európa a békét jelenti. Ha nem lenne Európai Unió, akkor béke sem lenne a kontinensen - fejtette ki. Hozzátette: az előző évszázad megtanította a kontinens népeinek, hogy a békét az "élni és élni hagyni" elvét követve lehet biztosítani.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Azzal kapcsolatban, hogy mit tudnak a magyarok jobban, mint minden más európai nemzet, Orbán Viktor azt mondta: "talpra állni", az utolsó pillanatban megállítani a lovakat és a helyes irányba fordítani a végzet felé rohanó szekeret. Magyarország "részben a nemzetközi politika, részben nemzetközi erők, részben pedig saját adósságai miatt" gyakran került az összeomlás szélére. Így volt ez 2010-ben is, amikor a "Görögországnál is rosszabb állapotban lévő országot" átvette az új kormány, amelynek "nagyon erős reformpolitikájával" ismét felemelkedik Magyarország - mondta a miniszterelnök.', '']