NGM: az államháztartás finanszírozása stabil
A nemzetgazdasági tárca szerint az IMF/EU-megállapodás birtokában lehet a legkedvezőbb feltételeket elérnie Magyarországnak egy devizakötvény-kibocsátáshoz.
Dátum: 2012-03-26 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:45:52.178705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta, hogy elkötelezett a hiteltárgyalások mielőbbi megkezdése mellett. Hozzátették, hogy ezt a kormány többször és hangsúlyosan kinyilvánította, és már számos lépést meg is tett ennek érdekében.
"Természetesen az EU/IMF képviselőivel folytatott folyamatos egyeztetések mellett az ÁKK-val és a velük együttműködő nemzetközi és hazai bankokkal együtt figyelemmel kísérjük a piaci folyamatokat annak érdekében, hogy a megállapodás birtokában a lehető legkedvezőbb feltételek mellett tudjunk kilépni a piacra" - fogalmaz a devizakötvény-kibocsátásról szóló tájékoztatásában az NGM.
Megjegyzik, hogy az államháztartás finanszírozása stabil, az Államadósság Kezelő Központ által elkészített és időarányosan sikeresen végrehajtott finanszírozási terv szerint biztosított.