Pályázat látássérültek számára
Vakok és gyengénlátók élménybeszámolóit várja a Fény Alapítvány, a több mint öt oldalas munkák július végéig adhatók be - közölte Kornai Tamás kuratóriumi elnök az MTI-vel. A pályázatra olyan látássérültek jelentkezésélt várják, akik mindennapjaikról vagy életük történetéről szívesen írnának sorstársaiknak és másoknak.
Dátum: 2003-07-03 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12320
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:08.240832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kornai Tamás elmondta: a kiírás célja, hogy a látássérült emberek sorsközössége egyre nyitottabbá és megismerhetőbbé váljon a látó emberek számára.
A legalább öt gépelt oldalnak megfelelő munkák július végéig nyújthatók be a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél, akár hangkazettán vagy Braille-írásos formában is. Az "Ezért érdemes élni - ez történt velem" mottóval beérkezet pályamunkákat egy irodalmárokból is álló zsűri fogja értékelni október közepéig, a legjobbakat közzéteszik. Az első három helyezett emellett pénzjutalmat is kap.
Magyarországon jelenleg mintegy 25 ezer vak vagy súlyosan látássérült ember él. Az öt éve létrejött Fény Alapítvány többek között tanfolyamok szervezésével próbál segítséget nyújtani a gyengén látóknak.
MTI - fidesz.hu