Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nőni fog a Leader-közösségek szerepe

A Leader-közösségek szerepe a jövőben nem csökkenni, hanem nőni fog - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Alcsútdobozon, a Völgy Vidék Közösség helyi termék konferenciáján.


Dátum: 2012-03-28 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:20.599525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy vélte, 2014-2020 között lehetővé válik majd, hogy agrár- és vidékfejlesztési források mellett más strukturális alapok felosztását is „Leader-szerűen” végezzék a helyi akciócsoportok. Kiemelte: a helyi közösségek határozták meg a helyi vidékfejlesztési stratégiákat és ők döntöttek arról, milyen célterületekre lehessen pályázni. „Ez az önállóságuk továbbra is megmarad” – tette hozzá. Az államtitkár szólt arról is, hogy a minisztérium 2010 óta igyekezett a helyi termelőket megerősíteni, a helyi piacokat fellendíteni. Példaként említette a kistermelőkről alkotott minisztériumi rendeletet, a falusi vendégasztalra vonatkozó rendelkezést, a közétkeztetés kiemelését a közbeszerzési törvény hatálya alól, valamint a házi pálinkafőzést lehetővé tévő rendelkezést és a bérfőzésnél a jövedéki adó eltörlését.

V. Németh Zsolt az MTI érdeklődésére elmondta, a jogi környezet megváltoztatása mellett pályázatokkal is segíteni kívánják a helyi termelőket. A falumegújítás keretében helyi piacok létesítésére lehet pályázatot benyújtani. Mint az államtitkár fogalmazott, „szeretnénk, ha a szökőkutas faluszépítések helyett gazdaságfejlesztést ösztönző piacfejlesztések lennének a kistelepüléseken”. Elmondta: a tavasz folyamán nyílik meg az élelmiszeripari termékek értéknövelését segítő pályázat, amellyel kisebb tej- és húsfeldolgozó üzemek, mobil vágópontok létrehozását kívánják támogatni. Április végétől lehet pályázatot benyújtani a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatnál helyi termék konferenciák szervezésére, filmek, népszerűsítő kiadványok készítésére. Az elnyerhető 2-3 millió forintos támogatások előfeltétele, hogy a pályázni szándékozók regisztráljanak az MNVH-nál.

Kapcsolódó elemek