Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nem status quo-ban, hanem a problémák megoldásában vagyunk érdekeltek"

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Méry Ratio Kiadó szervezésében Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára mutatta be szerdán a Közép-európai Kulturális Intézetben Csáky Pál: Álom a szabadságról című könyvét. A Magyar Koalíció Pártja korábbi elnökének esszégyűjteménye, melyhez fotódokumentáció is tartozik, a szlovákiai magyarság elmúlt 20 évének történéseibe és életérzésébe enged bepillantást.


Dátum: 2012-03-28 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:21.857234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyi államtitkár elmondása szerint Magyarország a rendszerváltozás utáni első évtizedben a közép-európai térség egyfajta „mintaállama” volt, ezért erős hátországként állhatott a határon túli magyarság mögött, a második évtizedben azonban elvesztette eme pozícióját, s – mint azt a 2004 decemberében a kettős állampolgárság ügyében tartott népszavazás is bizonyítja - megszűnt szolidaritást vállalni a külhoni magyarokkal. Az időszak, amelyben a könyv megjelent, nem "sebeink nyalogatásának” hanem az építkezés, az újrakezdés időszakának kell lennie – jelentette ki Németh Zsolt, hozzátéve: "ritka nagy ziccert" kapott az egész kárpát-medencei magyarság azzal, hogy egy nemzeti elkötelezettségű kormány kétharmados parlamenti támogatással kormányozza Magyarországot.

Mint mondta, ehhez hozzátartozik, hogy hazánknak folyamatosan új frontokon kell felvennie a küzdelmet, ami azt is üzeni: Magyarország kész küzdeni önmagáért és az övéiért, éljenek azok akár a határain belül, vagy kívül.

Kapcsolódó elemek