Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Legkézenfekvőbb az Oroszországgal való együttműködés"

Magyar-orosz gazdasági fórumot rendeztek szerdán Debrecenben, amelyen a helyi önkormányzat és a kereskedelmi kamara képviselői mellett orosz diplomaták, üzletemberek, illetve térségbeli magyar élelmiszeripari- és mezőgazdasági vállalkozók vettek részt.


Dátum: 2012-03-28 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:23.338671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kósa  Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere emlékezetett a kormánynak arra a döntésére, hogy a magyar gazdaság nyit a feltörekvő piacok, elsősorban Oroszország, a Közel-Kelet és a Távol-Kelet, utóbbi térségben főként Kína felé. Debrecen és térsége számára - a földrajzi elhelyezkedés és a korábbi kapcsolat rendszere alapján is - legkézenfekvőbb az Oroszországgal való együttműködés - tette hozzá.

Ugyanakkor jelezte, hogy a korábbiaktól eltérően nem pusztán termékek exportjára gondolnak, hanem a technológiai szférában, a magasabb hozzáadott értéket képviselő iparágakban és szolgáltatásokban, a nanotechnológiában, az élelmiszerkutatásban való együttműködésre, amiben katalizátor szerepet vállal az önkormányzat.

Kósa Lajos emlékezetett arra, hogy Debrecenben évtizedek óta működik orosz főkonzulátus, ami megkönnyíti az együttműködést. A későbbiekben a beutazó idegenforgalom fellendítését is szeretnék eléri a debreceni repülőtér közreműködésével - fűzte hozzá.

Leonyid Surigin, az Oroszországi Föderáció magyarországi kereskedelmi képviselője szerint a Déli Áramlat gázvezeték és a paksi atomerőmű kapcsán kialakult együttműködés mellett a regionális kapcsolatokat kell fejleszteni.

Oroszországnak Magyarország a legfontosabb partnere Kelet-Közép-Európában, ez tradicionális kapcsolat - jegyezte meg.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: oroszországi statisztikai adatok szerint 2011-ben 11 milliárd dollár volt a két ország közötti áruforgalom, ami 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A magyar statisztikai adatok szerint ez a szám 12,5 milliárd dollár, de még lényegesen növelhető - tette hozzá.

Skultéti Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára bejelentette: a kamara Debrecennel együttműködve június 5-én és 6-án magyar-orosz üzletember találkozót rendez Moszkvában. Papp László (Fidesz), Debrecen alpolgármestere hozzátette: elsősorban a térség élelmiszeriparának, feldolgozóiparának és mezőgazdaságának szeretnének új pozíciókat szerezni az orosz piacon.

Kapcsolódó elemek