Költséghatékony lesz a közbeszerzés a kórházakban
Egységes, költséghatékony lesz a közbeszerzés a kórházakban - közölte az egészségügyi államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2012-03-29 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:24.747759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz- és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről szóló kormányrendeletet.
Mint írták, a korábbi gyakorlat az volt, hogy az országban intézményenként eltérő gyógyszer-közbeszerzési módszertan működött. A most megjelent jogszabály értelmében viszont az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények (kórházak) beszerzései a jövőben az új központi közbeszerzéssel, összevontan valósulnak majd meg.
"A közös beszerzés feltételeinek és eljárásrendjének megteremtése lehetőséget nyújt a költséghatékonyság növelésére, így a más célra felhasználható források felszabadítására is" - hangsúlyozta az államtitkárság.
Mint kifejtették: központi beszerző szervezetként a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) folytatja le a központosított közbeszerzési eljárásokat. A közbeszerzések kiírásánál szakmai támogatást a gyógyszerek esetében az Országos Gyógyszerterápiás Tanács (OGYTT) ad, míg az orvostechnikai eszközök esetében az Egészségügyi Szakmai Kollégium illetékes tagozata.
A GYEMSZI eljárása során a közbeszerzés tárgyának meghatározásakor figyelembe veszi az OGYTT által felállított országos kórházi gyógyszer-alaplistát, illetve az egészségügyi szakmai kollégium illetékes tagozata által létrehozott országos orvostechnikai eszköz alaplistát, amelyek folyamatosan bővülnek. Közbeszerzést a GYEMSZI olyan alaplistán szereplő hatóanyagokra vagy eszközcsoportokra ír ki a jövőben, amelyek az intézményi szintű beszerzéseknél költséghatékonyabbak és hozzájárulnak az ellátás biztonságához is - tették hozzá.
Az állami, önkormányzati fenntartásban lévő kórházak számára a központosított beszerzés használata kötelező, ugyanakkor önkéntes alapon más egészségügyi szolgáltatók is csatlakozhatnak hozzá. A központosított közbeszerzés a kormányrendelet hatálybalépését követően induló közbeszerzési eljárásokat érinti, így a jelenleg hatályos szerződések alapján történő beszerzéseket nem befolyásolja. Ugyanakkor az ilyen szerződésekben résztvevő intézmények részére is lehetőség van az új rendszerhez történő önkéntes csatlakozásra - olvasható az államtitkárság közleményében.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár korábban többször beszélt arról, hogy a kórházak állami kézbe kerülése után a központi közbeszerzésekből - különösen a gyógyszerek vonatkozásában - jelentős összegeket takaríthatnak meg.