A háziorvosi rendelőkre is kiterjesztik az adómentességet
A háziorvosi ellátást kiszolgáló helyiségekre és a temetőkre is kiterjesztik a telekadó-mentességet - közölte Kósa Lajos (Fidesz), országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2012-03-29 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:26.143217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA politikus megerősítette: a végszavazás előtti egységes javaslatot terjesztett be az Országgyűlésnek a telekadóval kapcsolatban. Ennek értelmében adómentessé teszik a háziorvosi ellátást kiszolgáló helyiségeket, ami azt jelenti, hogy a rendelők után sem telekadót, sem építményadót nem kell fizetni.
\xa0\xa0\xa0
Ugyanakkor adóztathatóvá teszik a repülőtereket a telekadó szempontjából - fűzte hozzá a Fidesz alelnöke.
\xa0\xa0\xa0
Az MTI érdeklődésére megjegyezte: miután az önkormányzati tulajdonú telkek tárgyi adómentesek, az önkormányzati repülőterek ezután sem fizetnek telekadót.\xa0\xa0\xa0', 'Így például a debreceni repülőtér területéért nem kell továbbra sem telekadót fizetni, de a Liszt Ferenc repülőtér esetében kell, mert az nem önkormányzati tulajdon.
\xa0\xa0\xa0
Kósa Lajos jelezte azt is, hogy csütörtökön koherenciazavart kiküszöbölő módosító indítványt nyújtanak be, ami a temetőket teszi tárgyi adómentessé. Úgy gondoljuk, hogy a temetőket ki kell venni a telekadó alól, a temetői szolgáltatást nem szabad több adóval terhelni - mondta.']