Pályázat a Civil Információs Centrum cím elnyerésére
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Civil Információs Centrum címre hirdet pályázatot civil szervezeteknek - tájékoztatta csütörtöki közleményében a szaktárca az MTI-t. A pályázattól a civil szervezetek megfelelő jogi, gazdasági környezetének biztosítását és a feladatuk hatékony ellátását várják.
Dátum: 2012-03-29 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:32.931314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Civil Információs Centrum címet húsz civil szervezet (egy fővárosi és egy-egy megyei) nyerheti el, és 2012. július 1-jétől 2014 végéig használhatja. A pályázatra olyan jogi személyiséggel rendelkező, Magyarországon nyilvántartásba vett egyesületek, alapítványok jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek. A pályázat benyújtásának határideje április 30.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A Civil Információs Centrum cím nyerteseivel a közigazgatási és igazságügyi miniszter szakmai együttműködési megállapodást köt, és a címtulajdonosok kiemelt, a kapcsolódó költségek finanszírozásához támogatást nyújtó pályázaton vehetnek részt.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az új civiltörvény alapján a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter működteti a Civil Információs Centrumok megyei hálózatát. A centrumok feladata egyebek mellett a civil szervezetek működésének szakmai támogatása, fenntarthatóságuk erősítése, továbbá az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatások szabályszerű felhasználásának elősegítése a szolgáltatási feladatok folyamatos ellátása érdekében.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A centrumok működtetésében részt vevő civil szervezetek információs-tanácsadói szolgáltatásokkal, a civil szakmai ismeretek terjesztésével, a szektoron belüli és szektorközi együttműködés ösztönzésével sokoldalú és gyakorlati fejlesztő segítséget adnak a civil szervezeteknek - zárul a tárca közleménye.', '']