Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a civilek a radarállomás miatt

Az Alkotmánybírósághoz és az ombudsmanhoz fordult a Civil Szervezetek Szövetsége a Zengőért mozgalom, mert törvénysértőnek tartja a Mecsek csúcsára tervezett lokátorbázis megépítését.


Dátum: 2003-07-03 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:10.062832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt közölte Pálinkás Tibor, a mozgalom szóvivője csütörtökön Pécsett tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: a mecseki önkormányzatokat tömörítő szervezet kifogásolja, hogy a beruházással sérül az emberek egészséges és természetes környezethez való alapjoga.

Emellett alkotmányellenesnek tartják azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a honvédség a helyi építési hatóság engedélye, továbbá a civil szféra beleszólása nélkül kezdhesse meg az építkezést.

Pálinkás Tibor szavai szerint a mozgalom azt szeretné, ha Lenkovics Barnabás ombudsman kimondaná: sérültek a Mecsek környéki falvakban lakók jogai, amikor nem kaptak megfelelő tájékoztatást a fejlesztésről.

A szóvivő beszámolt arról, hogy bár a honvédség idén tavaszra ígérte a munkálatok megkezdését, jelenleg semmiféle építkezés nem folyik a Zengő csúcsán.

Az előzményekhez tartozik, hogy a NATO légvédelmi radarrendszerének három magyarországi helyszínét az 1990-es évek második felében jelölték ki. A döntés értelmében lokátorállomás épül a mecseki Zengő-hegyen, a bükki Bálvány-csúcson, és a békéscsabai laktanyában.

A telepítés befejezését 2006-ra tervezik, a beruházás 23,5 milliárd forintos költségét a NATO fizeti, a berendezéseket a tenderen nyertes olasz-brit AleniaMarconi vállalat gyártja.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi tájékoztatása szerint a radarrendszer nagymértékben fokozza majd az ország biztonságát, ráadásul nemcsak katonai célokat szolgál, hanem segítséget nyújt a civil légi irányítási rendszernek is.

A Civil Szervezetek Szövetsége a Zengőért mozgalom tagjai már többször felhívták a hatóságok és a közvélemény figyelmét arra, hogy egészségük védelme, a környezet állapotának megőrzése, és ingatlanjaik értékállósága folytán elfogadhatatlannak tartják a beruházást.

Tiltakozásul több lakossági fórumot tartottak, május végén pedig két órára lezárták Hosszúhetény főutcájának fél pályáját.

Pálinkás Tibor a sajtótájékoztatón elmondta: céljuk elérése érdekében készek bírósághoz is fordulni és további demonstrációkat tartani - adta hírül az mtv.hu.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek