Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyszerűsödik a táborozási igazolás rendszere

Egyszerűbbé válik a gyermekek szervezett táboroztatása előtti egészségügyi igazolás kiállítása. Március 30-a után már nem kell elmenni a háziorvoshoz igazolást kérni, elegendő lesz a szülő, illetve gondviselő által kitöltött nyilatkozat.


Dátum: 2012-03-29 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:33.998022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szülőknek, gondviselőknek a jövőben a szervezett gyermektáborok kezdete előtt formanyomtatványon kell nyilatkozniuk gyermekük esetleges heveny vagy krónikus fertőző betegségre utaló tüneteiről. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny március 28-i számában jelent meg.

A jövőben az iskola vagy más táborszervező által meghirdetett táborozás előtt a törvényes képviselők a táborvezetőtől kapott formanyomtatványon a többi között arról nyilatkoznak, hogy gyermekük nem lázas, nincs torokfájása, hányása, hasmenése, bőrkiütése vagy egyéb heveny betegségre utaló tünete.

A most elfogadott rendeletmódosítással már nem lesz szükség a korábbi orvosi igazolásra. Külföldön már bevett gyakorlat a szülői felelősségvállalás erőteljesebb kihangsúlyozása, mert a gondviselő az, aki a legtöbb információval rendelkezik a gyermek egészségi állapotáról, esetleg egy kezdődő betegség tünetéről.

A nyilatkozattal a korábbi esetenként időigényes procedúra leegyszerűsödik, hiszen nem lesz szükség napokkal a táborozást megelőzően az iskolaorvos, vagy más orvos felkeresésére.

Kapcsolódó elemek