A hegyvidéki önkormányzat kampányt indított a kutyapiszok ellen
Kampányt indított a hegyvidéki önkormányzat a kutyapiszokkal kapcsolatos kutyatartói hozzáállás megváltoztatása érdekében, a következő hetekben zacskókat kapnak a kampányban részt vevők, az akció végén pedig mintegy száz egyedi gyűjtőedényt helyeznek ki a XII. kerületben - közölte Pokorni Zoltán polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2012-03-29 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:34.378689, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus elmondta, hogy az önkormányzat időről időre közvélemény-kutatásokat végez a kerületben élők problémáiról, s e "rangsor" az elmúlt másfél évtizedben nem változott: a kátyús utak miatti panaszokat a kutyapiszokkal kapcsolatos észrevételek követik.
Pokorni Zoltán közlése szerint a kátyús utak rendbehozatalára évente több száz millió forintot fordít a városrész, ám ha az összes kerületi utat egy év alatt kellene rendbe tenni, az - számítások szerint - 25 milliárd forintba kerülne. A polgármester elmondta, hogy a megkérdezettek a kutyaürülékkel kapcsolatos gondok megoldására több kukát, illetve a kutyatartókra szigorú bírságot kértek.
Pokorni Zoltán közlése szerint a kerületben az átlagnál több kutya él, éves szinten pedig mintegy 350 tonna ürülék "keletkezik". A városrész vezetője az állattartók "lelki problémájának" nevezte, hogy a kutyapiszkot sokan az utcán hagyják, így elsősorban a hozzáállás megváltoztatására hívta fel a figyelmet. Kitért arra is, hogy a száz speciális gyűjtőedényt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem dizájn tanszékén tervezték, a kukák helyét a lakosság jelölheti ki.
Blaskó Nikolett, a kampány kidolgozását, kivitelezését végző ACG Reklámügynökség ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kerület több pontján "kutya-WC" feliratú ajtókat állítanak ki, ezzel is jelezve, hogy a közterület a kutya illemhelye, tisztán tartása pedig a tulajdonos felelőssége.