26 önkormányzat ingyenesen vehet át ingatlanokat az államtól
Ingyenesen kerül 26 önkormányzat tulajdonába összesen 43, eddig nem hasznosított állami ingatlan, amelyek alkalmasak arra, hogy segítsék az ingatlanátvevők mindennapos feladatellátását. A Kormány határozata szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2012. május 30-ig köti meg az összesen 1,1 milliárd forint forgalmi értékű ingatlanok tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződéseket.
Dátum: 2012-03-29 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:38.153486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenleg nem – vagy nem hatékonyan – hasznosított ingatlanok fenntartási, üzemeltetési, őrzési költségének megtakarításával a központi költségvetés állami vagyonnal kapcsolatos kiadásai csökkennek. A helyi önkormányzatok ingyenesen jutnak olyan vagyonelemekhez, amelyek elősegítik feladataik ellátását. Így többek között tizenegy, a honvédelmi célra való hasznosítás szempontjából feleslegessé vált ingatlanhoz jut hozzá Drégelypalánk. Az átadandó ingatlanok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a község önkormányzata a Drégely várához kapcsolódó idegenforgalom fellendítése érdekében szálláshelyeket és sátorozó-helyeket alakítson ki. A Baranya megyei Bogádmindszent két olyan közterület tulajdonjogát kapja meg, amelyeken sportpálya létrehozását tervezik.
Az ingatlanok között a helyi önkormányzatok vagyonkezelési feladatainak ellátása szempontjából kedvezőbb feltételeket biztosító vagyonelemeket is átad az állam, így több közutat és csatornát is. Mindezeken kívül a Kormány a Baptista Szeretetszolgálat részére összesen 5,5 millió forint értékében honvédségi ingóságokat (így ruhadarabokat és takarókat) juttat, amelyeket hajléktalan- és szenvedélybeteg-ellátási programjaikban használnak fel.
A Kormány 2011-ben három alkalommal döntött állami ingatlanok ingyenes átadásáról. A megkötendő tulajdon-átruházási szerződésekbe több garanciális feltétel épül be, így az elidegenítési tilalom megállapítása vagy a hasznosítási cél rögzítése, amelyek a felelős vagyonkezelés elvének érvényesülését biztosítják. Az ingatlanok tételes jegyzéke a kormányhatározat mellékleteként a Magyar Közlönyben jelenik meg a közeljövőben.