Szijjártó: Türelemre és higgadtságra van szükség + videó
Nyugalomra, türelemre és higgadtságra kért mindenkit az államfő visszavont kisdoktori címe ügyében a miniszterelnök szóvivője a TV2 Mokka című műsorában péntek reggel.
Dátum: 2012-03-30 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:41.509151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter közölte: az alaptörvény azon passzusához tartja magát, amely szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen.
Arra a felvetésre, hogy körülbelül két hónappal ezelőtt Szijjártó Péter bulvárkacsának minősítette Schmitt Pál plágiumügyét, a szóvivő most azt mondta: "eggyel hátrébb" lépne, mégpedig az alaptörvény január 1-jei hatályba lépéséig, a dokumentum ugyanis kimondja, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen.
['\n\t\t\n\t\t"Azt gondolom, az a helyes, hogy ha a miniszterelnök vagy mi, választott parlamenti képviselők, betartjuk az alaptörvény vonatkozó rendelkezéseit" - jelentette ki, hozzátéve, hogy Orbán Viktor és ő is ehhez tartja magát, "ha pedig vannak olyan parlamenti képviselők, akik nem tartják magukat ehhez, ez az ő felelősségük".
\xa0\xa0\xa0
Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonásával összefüggésben Szijjártó Péter "nyugalomra, türelemre és higgadtságra" kért mindenkit.
\xa0\xa0\xa0
"Majd nyilvánvalóan mindenki el fogja olvasni a csütörtöki döntést teljes egészében, az indoklást is. Lehet, hogy akkor majd más álláspontot fog elfoglalni, mint foglal el most" - mondta.
\xa0\xa0\xa0
Az Orbán Viktor miniszterelnök és az államfő közötti csütörtök esti állítólagos telefonbeszélgetésről szóló hírekre a szóvivő úgy reagált: a kormányfő és a köztársasági elnök rendszeresen konzultál. Szijjártó Péter azt nem tudta megmondani, hogy valóban beszélt-e telefonon a két vezető csütörtök este, és ha igen, miről egyeztettek.
\xa0\xa0\xa0
Arra, hogy Schmitt Pál az elnöki eskütételekor azt mondta, a legjobb hite és tudása szerint becsülettel kíván helytállni, a miniszterelnök szóvivője kijelentette: az államfő ez a mondata "egy nagyon helyénvaló, becsülendő és becsületes mondás", és elnökként eddig ennek tökéletesen megfelelve végezte a feladatát.
\xa0\xa0\xa0
Szijjártó Péter péntek reggel nyilatkozott a Magyar Televízió reggeli műsorában is.
\xa0\xa0\xa0
Arra a kérdésre, hogy ha az LMP kezdeményezi az elnök menesztését, a Fidesz megszavazza-e a határozati javaslatot, a szóvivő közölte: először Schiffer Andrást, az ellenzéki párt képviselőjét kell megkérdezni, valóban van-e ilyen szándéka, vagy csak "egy kommunikációs lufit eregetett a szokásának megfelelően".
\xa0\xa0\xa0
Minden feltételes módot tartalmazó mondat lényegtelen a politikában - fűzte hozzá.
\xa0\xa0\xa0
A Semmelweis Egyetem szenátusa csütörtök este döntött arról, hogy visszavonja Schmitt Pál 1992-ben megszerzett kisdoktori címét.', '"Magyarország jó úton jár"', 'Szijjártó Péter a csütörtöki kecskeméti Mercedes-gyár megnyitása kapcsán az m1 reggeli műsorában azt mondta: „óriási dolog, ami tegnap történt” – közölte, kiemelve azt, hogy a gyár\xa0 háromezer embernek ad munkát, a világ egyik legnagyobb cégének külföldi befektetései közé tartozik, s ez a befektetés hosszú távon képzeli el a jövőjét, mindez azt bizonyítja, hogy Magyarország jó úton jár – közölte a szóvivő.\xa0']