Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Táblabírák értekezlete Szegeden

A polgárok kiszolgáltatottságának igazi gátja az igazságszolgáltatás - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke az újraindított táblabíróságok jelentőségét méltatva csütörtökön Szegeden, bírói értekezleten. A Szegedi Ítélőtábla bírái és igazságügyi alkalmazottai előtt munkájukat Lomnici Zoltán missziónak nevezte, amellyel - szavai szerint - a polgárok szabadságát védik.


Dátum: 2003-07-03 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:10.644479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Történelmi tény: a közigazgatási bíráskodás megszüntetése, a táblák működésének megtiltása ahhoz vezetett, hogy gyakorlatilag a politika eszközévé vált az igazságszolgáltatás" - idézte fel. Hozzátette, hogy hiteles adatok szerint az 1956-os forradalom után 23 ezer ártatlan ember került börtönbe politikai utasításra, és 341 halálos ítéletből 326-ot végre is hajtottak.

Lomnici Zoltán hangsúlyozta Szeged alkalmasságát arra, hogy 53 év szünet után ismét táblabíróságnak adjon otthont.

Heidrich Gábor, a Szegedi Ítélőtábla elnöke beszámolt arról, hogy június 30-ig 146 büntetőügy és 614 polgári ügy érkezett a táblabíróságra, amelyeket - szándékaik szerint - ez év végére, a jövő év elejére feldolgoznak.

Ennek érdekében nyáron nem lesz törvénykezési szünet - tette hozzá. Elmondta továbbá, hogy személyi, szakmai, tárgyi és pénzügyi feltételekben felkészült a táblabíróság a július elsejei indulásra, s az első napon már ítélkezett is.

Heidrich Gábor az egyetlen gondként az ítélőtábla jelenlegi elhelyezését említette, ugyanis - mint elmondta - átmenetileg a Csongrád Megyei Bíróság épületében kaptak helyet.

Tájékoztatása szerint a jövő év nyarán, kora őszén már végleges helyére kerülhet a Szegedi Ítélőtábla.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek