Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi mintává válhat a Magyary Zoltán-program

Nemzetközi mintává válhat a magyar közigazgatás fejlesztéséről szóló Magyary Zoltán-program, miután stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) - mondta Gál András Levente kormánybiztos az MTI-nek, miután a minap megérkezett az OECD párizsi központjából az aláírt szerződés.


Dátum: 2012-03-30 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:43.028297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A mai viszonyok között, amikor különböző világszervezetek és az Európai Unió is kritizálja a magyar állam működését, különös jelentőséggel bír, hogy az OECD ezzel a megállapodással elismeri a magyar közigazgatás-fejlesztést" - hangsúlyozta a Jó állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos, megjegyezve, hogy a szervezet ritkán szokott országokkal ilyen megállapodást kötni.

Felidézte, a kormány és az OECD körülbelül fél éve tárgyal a szerződésről, amelynek alapját a tavaly nyáron bemutatott Magyary-program adja. A nemzetközi szervezet jelezte - folytatta -, hogy szívesen együttműködne a magyar kormánnyal, mert más országok közigazgatás-fejlesztési programjaihoz képest "rendkívüli dolog, hogy Magyarországon ilyen széles körűen, a teljesség igényével fejlesztik a közigazgatást". Gál András Levente szerint a kontraktussal mindenki jól jár: az OECD teljesítheti egyik alapfeladatát, jelesül azt, hogy "jó nemzeti gyakorlatokat vigyen máshová", Magyarország pedig azt mondhatja, hogy a Magyary-programmal egy jó know-how-t, egy brandet tud átadni.

A megállapodás öt témakört érint: a stratégiai tervezést, a közigazgatási eljárások egyszerűsítését, vagyis az egyablakos ügyintézést, a korrupció elleni küzdelem és a kormányzati belső koordináció módszertanát, valamint a korrupció elleni harc eredményességének mérését - részletezte.

Gál András Levente hozzátette, a tervek szerint az OECD őszi mexikói konferenciájának egyik fő témája lesz a Magyary-program értékelése.

Kapcsolódó elemek