Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szócska: Az idei béremelés csak az első lépés

Megkezdték a rezidensek felmondóleveleinek megsemmisítését pénteken; a dokumentumok letétbe helyezésével az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeik javítását akarták elérni a Magyar Rezidens Szövetség kezdeményezésére.


Dátum: 2012-03-30 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:46:44.742518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA szövetség múlt héten szerdán közölte, hogy az egészségügyi kormányzat által bejelentett béremelés miatt "nem aktiválják" a felmondóleveleket.

\xa0\xa0\xa0

A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai épületében tartott pénteki eseményre - ugyanott ahol tavaly májusban a felmondólevelek letétbe helyezéséről szóló akciót is bejelentették - Szócska Miklós egészségügyi államtitkár ígéretéhez híven elhozta iratmegsemmisítőjét.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az akció ünnepélyes zárásaként elsőként Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke és a szövetség három tagja darálta le felmondó nyilatkozatát. A többi, mintegy 2500 felmondólevelet azok tulajdonosainak kell megsemmisítenie - mondta Papp Magor.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A dokumentumok ledarálása során Szócska Miklós még a munkavédelmi előírásokra is felhívta a figyelmet, ezért egy esetleges baleset elkerülése végett az államtitkár és a rezidensszövetség elnöke nyakkendőjüket is levették.\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A felmondásokat ugyan ma bedaráljuk, az orvosok összefogását nem" - fogalmazott a rezidensszövetség elnöke. Mint mondta: ezzel egy új fejezet veszi kezdetét az "Élhető magyar egészségügyet" mozgalom keretében.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A jövőben a konstruktív és a felelősségteljes munka folytatásával, de tovább harcolnak az egészségügyben dolgozók számára a kedvezőbb itthoni feltételekért.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Szócska Miklós hangsúlyozta: "nagy öröm" számára, hogy most más hangulatban tértek vissza ugyanarra a helyre, ahol tavaly májusban a felmondólevelek letétbe helyezéséről szóló akciót meghirdették. Mint mondta: a fiatal orvosgenerációkkal való együttműködésben ez az "ultimátum" egy rövid törést jelentett, de most újra tudják kezdeni a konstruktív munkát.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Szócska Miklós az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének javításáért tett intézkedések kapcsán azt kérte: akinek éppen most ebben a körben még nem jutott, ne azt lássa, hogy neki nem jutott.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Kifejtette: ne hallgassanak azokra a "fanyalgókra", akik csak azt tudják mondani, hogy "nincs". Ugyanis van ösztöndíjprogram, van népegészségügyi termékadó és van béremelés - emelte ki egyebek mellett az államtitkár, hangsúlyozva: "lesz továbblépés".\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az államtitkár ezen felül arra is kitért, hogy az általuk vezetett, fenntartott intézményekben visszaadják a fiatal orvosgenerációk hitét a szakmába. Szócska Miklós szerint "elfogadhatatlan", hogy a rezidensek úgy kerülnek vizsgára, hogy műtétek közelébe sem engedték őket. Ezért a következő időszakban egyfajta rezidensi önkormányzatiság segítségével azon dolgoznak majd, hogy megerősítsék a szakmai képzés rendszerét.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A Magyar Rezidens Szövetség tavaly május 24-én jelentette be: év végéig tömegesen helyezik ügyvédi letétbe felmondólevelüket, hogy így gyakoroljanak nyomást a kormányzatra az egészségügyi dolgozók munka és anyagi körülményeinek rendezése érdekében. Tavaly az év utolsó napjaiban Papp Magor azt mondta: megfontolandó ajánlatot kaptak Szócska Miklóstól, ezért három hónappal elhalasztják a felmondólevelek aktiválását. Januárban megkezdődtek a bértárgyalások.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Március 20-án Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szócska Miklós és Giró-Szász András kormányszóvivő közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy még ebben az évben csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg az egészségügyi ágazatban.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Szócska Miklós elmondta: az érintettek egy összegben januárig visszamenőleg megkapják az emelést, az új alapbérről szóló jogszabály pedig reményeik szerint a nyárra elkészül majd. Hangsúlyozta továbbá, hogy az idei béremelés csak az első lépés. \xa0']

Kapcsolódó elemek