Létszámleépítés az Alba Regiánál
A túlélésért küzd az egykor szebb napokat látott Alba Regia Rt. A Fejér megyei építőipari vállalat létszámleépítésbe kezdett, és további megszorításokra kényszerül: az elkövetkező hónapokban 250-300 főt bocsátanak el.
Dátum: 2003-07-03 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:11.299859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jelentős változások előtt áll az Alba Regia Építő Vállalkozó Holding (ARÉV) Rt - értesült a Világgazdaság. A székesfehérvári építőipari vállalatnál átalakult a tulajdonosi kör, az igazgatóság, s tegnap óta Csontos Dávidné személyében új vezérigazgatója is van a cégnek. A magyar magántulajdonban lévő, 942,5 millió forintos jegyzett tőkéjű társaságnál a legfontosabb cél a talpon maradás lehet. A cég az elmúlt években jelentős veszteséget halmozott fel, annak mértéke információink szerint több száz millió forintra rúg, vagyontárgyainak többsége jelzáloggal terhelt. A főleg magas-, de mélyépítéssel is foglalkozó cég ördögi körbe került, hiszen egyre nehezebben kap megrendeléseket az amúgy is telített, sokszereplős építőipari piacon.
A válságkezelés első jele, hogy jelentős karcsúsítást jelentettek be a cégnél. Májusban még 500 ember dolgozott a társaságnál, és a leépítés első szakaszában mintegy 50 dolgozó kapott felmondólevelet, elsősorban azok, akik közel vannak a nyugdíjkorhatárhoz. A következő hónapokban további 250-300 főt bocsátanak el. A dolgozók ígéretet kaptak arra, hogy a kollektív szerződés előírásai szerint megkapják járandóságukat.
Rózsa István, a helyi szakszervezeti szövetség titkára a Világgazdaságnak elmondta, hogy jelzést küldenek a helyi munkakügyi központnak, s a hivataltól segítséget várnak az elbocsátottak elhelyezkedéséhez.
Az új munkahely keresése a régióban nehéz feladat, hiszen a közelmúlt nagyarányú felszámolásait, leépítéseit talán Fejér megye sínylette meg leginkább. Mint azt már megírtuk: az Ikarusbus kétszázhetven dolgozójának mondott búcsút áprilisban, míg az IBM háromezernégyszáz embertől vált meg 2003. első napjaiban. A Videoton Holding Rt. még februárban bejelentette: enyingi telephelyéről háromszáz embert bocsát el idén.
Forrás: Világgazdaság, mno.hu
fidesz.hu