Közszolgálati adó lenne az Országos Katolikus Rádió
A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) a közelmúltban részvénytársaságot hozott létre annak érdekében, hogy az pályázzon az országos sugárzású Katolikus Rádió frekvenciájára. A jelenleg még egri székhellyel üzemelő Katolikus Rádió várhatóan karácsonykor kezdi el az országos hatósugarú, kísérleti adását.
Dátum: 2003-07-03 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:11.899829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Feltéve, hogy az MKPK megnyeri az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által a Petőfi Rádió 1997 óta nem használt középhullámú frekvenciáját.
A hét évre elnyerhető frekvenciára az ORTT szándékai szerint csak közszolgálati műsorral lehet pályázni. A tervek szerint ilyen lesz majd a katolikus egyház által támogatott rádió, amely napi 24 órás műsoridővel sugározna. Az MNO értesülései szerint a frekvenciára eddig az egyetlen komoly érdeklődő a Püspöki Kar.
A pályázat kiírását a médiatestület idén, június 5-én fogadta el. Az ORTT a szándékait egy hónappal ezelőtt nyilvánosságra is hozta, a pályázat kiírásáról szóló elképzelése még az internetes honlapjára is felkerült, azonban a Kulturális Közlönyben még nem jelent meg. A benyújtási határidő ettől számított 60 nap múlva jár le.
Juhász Judit, az MKPK sajtóirodájának vezetője elmondta: amennyiben megnyerik a pályázatot, az egri Katolikus Rádió beolvadna az Országos Katolikus Rádióba. Az egri főegyházmegyében jelenleg alapítványi irányítás mellett működő, regionális adó URH-frekvencián sugározza műsorát, amely Észak-, és Kelet-Magyarországon fogható.
Jezsó Ákos, mno.hu
fidesz.hu