Erzsébet-utalványban fizetnének több szociális jutatást
Április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély - a kormány erről szóló döntése a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Dátum: 2012-04-01 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:03.193555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az említett juttatások utalványban való biztosításának lehetőségét, módját és mértékét, valamint a szükséges jogszabály-módosításokat április 15-ig kell a kabinet elé terjesztenie a tárcavezetőnek.
A kormány egyúttal felkérte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy Réthelyi Miklós vizsgálatának eredményei alapján április végéig dolgozza ki az Erzsébet-program keretében bizonyos szociális juttatások - "célhoz kötött felhasználásuk érdekében" - utalvánnyal való kifizetésének lehetséges területeit. Ezzel együtt cselekvési és ütemtervet kell készítenie a miniszternek az Erzsébet-utalvány bővítésének formáiról, a bevezetés és a működtetés költségeiről.