Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán Antal az V. kerületi szervezetről

Százötven fővel alakult újjá a Fidesz V. kerületi, korábban feloszlatott szervezete, a párt országos választmánya elnökségének szerdai döntése alapján - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön Rogán Antal, aki várhatóan a belvárosi szervezet elnöke lesz, ha a jövő hét elején megválasztják.


Dátum: 2003-07-03 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:13.210259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta, hogy az újjáalakult szervezet tagjainak kétharmada kicserélődött. Reményei szerint ez lesz a legnagyobb létszámú fővárosi csoport.

Az új belépők között van Kerényi Imre színigazgató és Gereben Ágnes történész, Hankiss Ágnes, a Hamvas Intézet vezetője és a miniszterelnök árulónak nevezéséért korábban bírósági eljárás alá vont Loppert Dániel is, valamint - közlése szerint - több neves fővárosi ügyvéd.

Az V. kerületi szervezetet egy hónappal ezelőtt az országos választmány elnöksége oszlatta fel, mert elégedetlen volt annak működésével.

Rogán Antal elmondta, hogy a szervezetnél korábban akadozott a tagfelvétel. "Olyan közéleti személyiségeknek is várniuk kellett a belépésre, mint Kerényi Imre."

Kitért arra is: folyamatos konfliktus jellemezte a belvárosi csoportot. A politikus úgy vélekedett, hogy a szervezet és a korábbi V. kerületi polgármester, Karsai Károly konfliktusos viszonya hátrányosan hatott a tavalyi önkormányzati választások eredményére. Emlékeztetett, bár a Fidesz 1998-ban megnyerte a kerületben az önkormányzati választásokat, mégis sikerült elveszítenie a többségét, mert a viták mellett olyasmi is kiderült a tagok egy részéről, hogy a szcientológia egyházhoz tartoznak. Korrupcióról szóló hírek szintén napvilágot láttak az V. kerületi szervezetről.

Rogán Antal ezekre a hírekre nem kívánt reagálni, azt viszont hangsúlyozta: a korrupció ellen leginkább a közéleti nyitottsággal lehet a versenyt felvenni.

Leszögezte, amennyiben elnökké választják, a korábbiaknál sokkal nagyobb súlyt fektetnek a nyilvános közéleti fórumokra. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a szervezet feloszlatásáról polgári körök kezdeményezésére döntött-e az országos választmány elnöksége, Rogán Antal azt válaszolta, hogy a csoport működését sok belvárosi polgár is kritizálta a polgári körök mellett.

A politikus elnökké jelölését sem csupán a pártvezetés központi akaratának tulajdonítja. Mint mondta, a helyi csoportból többen megkeresték. Közölte azt is, hogy az újjászervezett csoport tagja lesz a korábbi elnök, Varga Éva is, aki a kerület alpolgármestere és akinek önkormányzati munkáját Rogán Antal jónak értékeli. A csoport feloszlatásával szűnt meg korábban Rogán Antal párttagsága, felvételéről szintén szerdán döntött a Fidesz országos választmányának elnöksége.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek