Szili Katalin nem válaszolt érdemben
A Fidesz nagyon szomorúnak tartja, hogy Szili Katalin "a megalapozott bírálóbizottsági szakmai vélemény helyett a törvény betűjéhez mereven ragaszkodik" az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettesének kinevezése kapcsán - közölte csütörtökön Halász János.
Dátum: 2003-07-03 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:13.496858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-frakció szóvivője szerint jobb lenne, ha a házelnök Gyarmati György levéltári főigazgató, illetve a pályázatokat elbíráló bizottság véleményét venné figyelembe, "azok ugyanis nem Gyekiczki Andrást támogatták a főigazgató-helyettesi posztra".
Halász János elmondta: a szakmai véleményeket nem lehet figyelmen kívül hagyni egy ilyen fontos posztnál, mint ahogy azt sem, hogy eddig mindig politikai konszenzus jött létre a levéltár vezetésének kinevezése kapcsán.
"Ezt várjuk most is" - tette hozzá a szóvivő. Kijelentette: ebben az értelemben Szili Katalin válaszát nem tudják érdemi válasznak tekinteni Áder János Fidesz-frakcióvezető levelére.
Áder János kedden kérte Szili Katalint, vonja vissza Gyekiczki András jelölését a levéltár főigazgató-helyettesi posztjára. Szili Katalin csütörtöki válaszában közölte: a parlament kulturális és nemzetbiztonsági bizottsága véleményének ismeretében dönt a főigazgató-helyettes kinevezéséről.
Az Országgyűlés elnöke levelében emlékeztette Áder Jánost, hogy törvényben biztosított jogkörében járt el, amikor Gyekiczki Andrást főigazgató-helyettesnek jelölte.
MTI - fidesz.hu