Két hét múlva tehet a kormányfő javaslatot az államfő személyére
Két hét múlva lehet arra számítani, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke javaslatot tesz a köztársasági elnök személyére - közölte Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke hétfőn az m1 Az Este című műsorában.
Dátum: 2012-04-02 23:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:18.543811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tHozzátette: Orbán Viktor "több jelölést is tehet". Kósa Lajos kifejtette, Orbán Viktornak három testülettel - az elnökséggel, a kormánnyal és a frakcióval - kell konzultálnia, mielőtt a jelölést megteszi. Utána a pártelnöknek van joga a frakció elé javaslatokat tenni - fűzte hozzá. Kósa Lajos kijelentette, semmilyen "névtalálgatásba" nem mennek bele.', '\xa0Elmondta azt is, az új köztársasági elnök jelölésének folyamatáról zajló ötpárti egyeztetésen kiderült: a parlament elé akkor kerülhetne ellenzéki államfőjelölt, ha az egész ellenzék összefogna. Azonban az ellenzék jelezte, hogy "ez nem fog menni".
\xa0\xa0\xa0
Schmitt Pál hétfő kora délután jelentette be a parlamentben, hogy lemond államfői hivataláról. Döntését azzal magyarázta, hogy plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie.', '']